Jerome Dillon

Jerome Dillon

Jerome Dillon

(született: 1969. július 16.) professzionális zenész, aki leginkább arról ismert, hogy a Nine Inch Nails industrial rock zenekar dobosa volt 1999-2005-ig.

Azóta megalapította saját bandáját nearLY néven, amely reminder c. debütáló albumát 2005-ben jelentette meg, illetve kiadtak egy "Straight to Nowhere" c. kislemezt is. 2006 augusztusában egy koncertfelvételeket tartalmazó EP/DVD is megjelent reminder Live címmel.

Dillon 1969. július 16-án született az Ohio állambeli Columbusban, és 1987-ig a Northland High School középiskolába járt. 1994-ben csatlakozott a Howlin' Maggie nevű pop-rock zenekarhoz. Annak ellenére, hogy helyi szinten hírnevet szereztek, a csapat végül feloszlott. 1999-ben, amikor családlátogatás céljából Columbusban járt, menedzsere azt tanácsolta neki, hogy vegyen részt egy meghallgatáson Trent Reznor bandájába, a Nine Inch Nails-be. Reznor akkor már búcsút vett Chris Vrenna dobostól, akivel évekig dolgozott együtt.

Dillon így emlékszik: "[A menedzserem] megkérdezte, hogy érdekelne-e, hogy a Nine Inch Nails tagja legyek. Érdekelt volna, hogy "houseboy" legyek a stúdióban."

Jerome DillonDillon mintát küldött a munkájából, és hamarosan kapcsolatba léptek vele, hogy lehetőséget adjanak neki, hogy Reznor előtt is bizonyíthasson.
"Azt hittem, mindig ugyanazt kell majd ismételni. Ehelyett beléptem, és inkább csak egy beszélgetés volt a zenekar és köztem. Tetszett nekik a zenei felfogásom, és azt gondolták, hogy ez az új lemezt is jó irányba terelheti."

A The Fragile albumot támogató turnén Dillon lett a zenekar dobosa. Továbbá, Dillon a stúdióban is dolgozott együtt Reznorral olyan ezt követő kiadványokon, mint a Things Falling Apart, az And All That Could Have Been és a With Teeth.

A With Teeth turnéján Dillon 2005. márciustól szeptemberig volt a zenekar dobosa. A zenekar szeptember 16-án, San Diego-ban tartott koncertjén Jerome szabálytalan szívverésre és mellkasi fájdalmakra panaszkodott a koncert negyvenötödik perce körül. Az aznapi előadás korábban ért véget, hogy Dillon megfelelő orvosi ellátásban részesülhessen. Miután egy éjjelt a kórházban töltött, szeptember 19-én, az Arizona állambeli Phoenixben tartott koncertre már visszatért a zenekarhoz.
A kezdeti visszatérés ellenére az egészségügyi problémák továbbra is megnehezítették a koncertezéssel járó kötelezettségek teljesítését, így a turnédobos poszton leváltották Dillont.

2005. október 28-án Dillon bejelentette, hogy nem fog visszatérni a zenekarhoz, egy a weboldalán közzétett üzenet szerint. Ebben az üzenetben és az ezt követő TIMBT-vel készült interjúban azt állította, hogy a végső döntéshez, hogy otthagyja a zenekart, nem egészségügyi gondok vezettek, hanem művészként adódtak nézetbeli különbségek a zenekarral. A zenekarral utoljára október 1-jén, a California állambeli Hollywood Bowlban lépett fel.

 

Diszkográfia:
nearLY (szóló projekt)
reminder (2005)
reminder Live (8 számos live CD/DVD, csak a hivatalos nearLY weboldalon keresztül elérhető) (2006)

Jerome Dillon közreműködésével készült lemezek:
a Nevermor egy albuma (1987 körül)
Honeysuckle Strange (Howlin' Maggie, 1996)
EdgeFest 96 Live (Various Artists, 1996)
The Fragile (Nine Inch Nails, 1999)
Things Falling Apart (Nine Inch Nails, 2000)
Cecil B. Demented OST (2000)
And All That Could Have Been (Nine Inch Nails, 2002)
With Teeth (Nine Inch Nails, 2005)
Amber Headlights (Greg Dulli, 2005)
Jagged (Gary Numan, 2006)

További szereplések:
And All That Could Have Been DVD (Nine Inch Nails, 2002)
arhythmiA: Drums & Drones (CD-ROM, Sony, 2004)

Linkek:
Jerome Dillon hivatalos weboldala
nearly.net
Jerome Dillon interjú a TIMBT-vel
And All That Could Have Been
Nine Inch Nails