Nine Inch Nails The Hungarian Fansite

A Nine Inch Nails utolsó albuma az 1994-es The Downward Spiral volt, aminél a '90-es években kevés sötétebb, borultabb album jelent meg, arról nem is beszélve, hogy erre a hátborzongató utazásra Trent Reznor pszichéjében több, mint négymillióan váltottak jegyet. Reznor azonban nemcsak a mennyeket járta meg a siker révén, hanem a poklot is. Hosszú éveken át tartott, míg eltudta szánni magát a folytatásra, ami egy 100 perces dupla CD formájában látott napvilágot tavaly. Erről a The Fragile albumról beszélgetett vele Nick Reed az Európa-turné egyik délutánján.



A második Nine Inch Nails lemez, a The Downward Spiral a popkúltúra egyik rendkívül fontos ikonjává változtatta Trent Reznort, ezt a Pittsburgh mellett vidéken felnőtt csendes, magának való srácot. A szülei válása után a nagyszülei által nevelt Reznornak már 18 évesen elege lett a vidéki Amerikából, ahol a McDonalds jelentette az egyetlen szórakozási lehetőséget, és Clevelandbe ment, hogy komputer mérnöknek tanuljon. A suliban döbbent rá, hogy a zene nem csak abból áll, amit otthon a rádióban hallott, így aztán zenélni kezdett a sulitársaival, később pedig stúdiókban vállalt mindenféle munkát. 23 évesen döbbent rá, hogy csak fecsérli az életét, így aztán az olyan kedvencei hatására, mint a Skinny Puppy és a Cabaret Voltaire, maga is nótákat kezdett írni. Komolyan.
Az 1989-ben megjelent Pretty Hate Machine brutális őszinteségével, lecsupaszított érzelmi töltetével sokakat megdöbbentett, és a Head Like A Hole sikernóta segítségével fel is hívta Amerika figyelmét az elektro/indusztriális rock mozgalomra. Igaz, az MTV csak két évvel az album kiadása után kapott észbe, akkor kezdték ész nélkül nyomni a bandát. Még két sikeres EP (Broken, Fixed), majd a The Downward Spiral album kellett ahhoz, hogy Trent Reznorból igazi rocksztár legyen. A két éves turné azonban kifordította önmagából Reznort. Amikor hazaért a turnéról, egy rendkívül ellenszenves fickót pillantott meg a tükörben.

"Eleve hatalmas volt a felhajtás körülöttem, de a helyzet akkor vált igazán súlyossá, amikor csaknem egy éven át Mansonék és a Jim Rose Circus is csatlakozott a turnéhoz. Akkor tényleg lealjasodtunk. Eleve hosszú és fárasztó volt a turné, de mi is belementünk minden hülyeségbe. A Jim Rose Circus szadomazo előadása nem puszta látványosság, ők a való életben, a színpad mögött is mindenféle elmebeteg dologra képesek. És a három banda egymásra licitálva próbálta kivívni a többiek elismerését. Ezt csak az tudja elképzelni, aki ott volt, személyesen tapasztalta mindazt. Különösen Jim Rose volt mesteri abban, hogy mindenkit rávegyen teljes őrültségekre. Legyen szó zenészekről, személyzetről, technikusokról, vagy groupiekról. A turné végére teljesen eltorzult a személyiségem. Egy idegenné váltam, aki ráadásul nem is volt nekem szimpatikus. Egy csomó ember vett körül, akik mind nyalták a seggem, de közben éreztem, hogy várják a bukásomat. Azzá lettem, amivé soha, soha nem akartam válni. Korábban mindig azt hittem, hogy a pénz, a hatalom, az ismertség, a sztárság nem feltétlenül kell, hogy megváltoztassa az embert. Ez nem így van. A változás elkerülhetetlen. A turné végére úgy éreztem, hogy a személyiségem leromboltatott. Egészen más ember vagyok, mint aki elindult a turnéra. És amivé váltam, az taszított, elborzasztott."

A turnét követően újabb komoly feladat várt Trentre, el kellett készítenie Mansonékkal az Antrichrist Superstar albumot, ami nem volt egy komoly szülés. Ugyan hárommillió példány ment el a lemezből, később Reznor és Manson között megromlott a kapcsolat. A szoros baráti viszonynak egy csapásra véget vetett a Manson önéletrajz megjelenése, amely elég sötét képet festett le Reznorról.

"Rosszindulatú, buta hazugságokat hordott össze a könyvben. A szenzáció érdekében átlépett egy bizonyos határt, amit nem kellett volna. Nem akarok erről túl sokat beszélni, de attól kezdve számomra vége volt a barátságnak. Nem sok embert engedtem közel magamhoz, Manson ezek egyike volt. Tulajdonképpen csak magamra haragszom, mert nem értem, hogy tévedhettem ekkorát. Emberismeretből megbuktam. A két éves turné és az Antichrist album egy éven át tartó elkészítése egyébként is elszipkázta minden erőmet, emocionális szempontból üres voltam, mint egy leeresztett lufi. Zenetúltengésem volt, szándékosan próbáltam magam távol tartani a zenéléstől, a zenehallgatástól, a nótaírástól. Holott mindig is ez volt az egyetlen dolog az életemben, amit igazán élveztem. És nem elég, hogy mélységesen csalódtam egy barátságban, több személyes targédia is ért."

A legkomolyabb tragédia Reznor 85 éves nagymamájának halála volt. Azé a nagymamáé, aki tulajdonképpen felnevelte őt.

"A negatív események mind hozzájárultak ahhoz, hogy elnémuljak, képtelen legyek szembenézni a saját gondolataimmal. Mindig is rendkívül fontosnak tartottam a szövegeket. Pontosabban nem, mert a Nine Inch Nails indulásakor még fogalmam sem volt a szövegírás mibenlétéről. Menet közben jöttem rá, hogy pontosan mit is jelent ez. Rátaláltam valami olyan belső erőforrásra, aminek a létezéséről korábban még csak sejtéseim sem voltak. Addig azt hittem, hogy csak kivételesen tehetséges emberek tudnak szövegeket írni. Vannak, akik a szövegeikkel kialakítanak maguknak egy személyiséget, egy kvázi álarcot, ami elrejti az igazi énjüket. Én azonban az igazi énemet mutattam meg, már a kezdet kezdetén is. Annyira naív voltam, hogy eszembe sem jutott, hogy ezt másképp is lehet csinálni. Eszembe sem jutott, hogy a zeném valaha is ennyi emberhez el fog jutni. Azt hittem, csinálok majd egy lemezt, pár ezren értékelik, és kész. Mire kiderült, hogy ez mennyire nem így van, már késő volt. A Nine Inch Nails egyértelműen rólam, a legmélyebb érzéseimről szól. A depresszió miatt azonban most nem akartam szövegeket írni. Képtelen voltam a bensőmet piszkálgatni újabb gondolatok után kutatva. Elborzasztott a tudat, hogy megint a világ elé kell tárnom mindazt, ami bennem van. Még én sem voltam képes szembenézni vele, nemhogy másoknak megmutassam."

Hogyan sikerült kilábalnod erről az emocionális mélypontról?

"Ez nem ment egyik napról a másikra. Elfoglaltam magam olyasmikkel, amik ugyan lekötöttek, kifárasztottak, de nem igényeltek belőlem olyan sokat, mint egy új Nine Inch Nails album elkészítése. Szinte kerültem annak a lehetőségét, hogy egy új albumot csináljak. Filmzenét készítettem, producerkedtem, videójátékhoz írtam zenét, próbáltam lekötni, elfoglalni magam. És szép lassan újra elkezdtem emlékezni arra, hogy miért is vagyok itt. Vannak, akik azért kezdenek zenélni, mert sztárok, dúsgazdag sztárok akarnak lenni. Mindenáron ott lenni a csúcson. Partikra járni, modelleket, színésznőket vinni az ágyba, filmekben szerepelni. Engem ez sosem izgatott. Én mindig is a stúdió mélyén éreztem igazán jól magam. Én magát a zenét szeretem. És erre a zeneszeretetre kellett újra rátalálnom. Amilyen banálisan hangzik, pontosan ez történt."

A The Downward Spiral albumhoz képest más volt ezúttal a stúdiómunka?

"Ég és föld. A The Downward Spiral albumról igen precíz elképzeléseim voltak, amikor nekiálltunk a konkrét munkának. Volt egy koncepcióm, egy szövegi koncepcióm, egy sztorim a pokolraszállásról, a totális mélyre süllyedésről. Ironikus, de mindaz, ami a lemezre került, végül a turnén meg is valósult. Tényleg megjártam a poklot. Ezúttal viszont nem volt semmi ötlet, elképzelés, amikor nekiláttam a munkának. Azt tudtam csak, hogy zenélni akarok, dalokat írni, mert az jó, mert az gyönyörű. Ugyanazt akarom adni az embereknek, amit nekem adott annak idején a zene. Tinédzserként az volt az egyetlen igazi társam, egyetlen menedékem. És egy csodálatos dolog, hogy most ezeket a gyönyörű pillanatokat én adhatom másoknak. Egyetlen dolgot tudtam csak a stúdiómunka elején. Azt, hogy a lemez címe The Fragile lesz. "

A Törékeny jelen esetben te magad vagy, nem?

"Ez nagyjából így van. Amikor nekiláttam a lemeznek, nagyon erősen foglalkoztatott, hogy nekem is szükségem lenne egy olyan karakterre, mint amilyen Ziggy Stardust volt David Bowie-nak. Egyszerűen belebújt a bőrébe, majd ki is bújt belőle. Valami ilyesmire gondoltam én is, mert szükségem volt egy védőpajzsra. De rá kellett jönnöm, hogy ez számomra már nem működik. Én a Nine Inch Nails vagyok, a Nine Inch Nails pedig én. Nincs álarc, nincs szerep. Azt kapod, amit látsz. És ezzel együtt kell élnem. Még akkor is, ha néha úgy érzem, meztelen vagyok, mindenki mindent tud rólam."

A The Fragile két éven át készült a Nothing studióban, sokszor napi 16 óra munkával.

"Amikor a Nine Inch Nails indult, és zajokkal, sample-kkel dolgoztunk, tökéletesen passzolt a zenére az indusztriális jelző. Azóta sok minden megváltozott. Ma már leginkább azt tartom elsődlegesnek, hogy süssön belőle az érzelem, az érzés. Legyen emberi, valóságos. Ezúttal is komputerekkel dolgoztunk, de a valóságos hangszerekkel keltett hangokat manipuláltuk meg utólag. És ezek a hangszerek távolról sem voltak tökéletesek. Lezúzott, törött, rosszul bemikrofonozott, elhangolódott zeneszerszámokat használtunk, a The Fragile koncepcióhoz erre volt szükség. Manapság bármelyik stúdióban adott a lehetőség, hogy akár néhány gombnyomással tökéletessé, hibátlanná, sterillé váljon a zene. Vannak azonban zenék, amelyek épp attól vonzóak, hogy nem tökéletesek. Attól izgalmasak, attól szépek. Én nem szeretem a hideg, unalmas zenéket."

Mikor derült ki, hogy dupla album lesz a The Fragile-ból?

"Menetközben. Már eltelt egy év, de még mindig csak furcsa zenerészleteink voltak. Ott ültünk a studióban a társproducer Alan Moulderrel, és úgy éreztük, mintha egyszerre dolgoznánk egy csomó filmzenén. Szövegek egyáltalán nem voltak, csak egymáshoz nemigen kapcsolódó zenék. Azokból viszont rengeteg. De ennél a lemeznél abszolút nem akartam azzal foglalkozni, hogy eladható lesz-e vagy sem. Tudom, hogy mindenki beképzelt f...fejnek gondol, de akkor is kimondom, ez művészet. Nem akartam teljesen elszállt, lila anyagot, de csak magamnak dolgoztam. Olyan zenét akartam csinálni, ami számomra fontos. Meg kellett találjam önmagam. Újra el kellett jutnom oda, hogy nyugodt szívvel nézhessek a tükörbe. Ki kellett másznom a gödör mélyéről, ahová a The Downward Spiral és annak turnéja jutatott."

Az album felvétele sem ment könnyen, de a befejezés volt csak az igazán problémás.

"Több határidőt is kitűztünk magunknak, de mindet túlléptük. A nóták sorrendbe állítása már végképp meghaladta az erőinket. Két év után túlságosan belemerültünk az anyagba, képtelenek voltunk kívülről szemlélni. A rögzített anyag mennyiségét tekintve akár tripla albumot is kiadhattunk volna. Csaknem tíz befejezett dal vár még kiadásra, amelyek akármelyike felkerülhetett volna a The Fragile-re."

A végső sorrend kialakításában az a Bob Ezrin producer segített Trentnek, aki a Pink Floyd klasszikus The Wall koncept művén is dolgozott, továbbá Lou Reeddel, Alice Cooperrel és a Kiss-szel is, azok sztoris, koncepciózus albumain. Mondhatni, a téma szakértője. A The Fragile zenei, hangulati utalásai a 60-as, 70-es évek muzsikáira nem a véletlen művei.

"Abban az időben a rockzene még nem eladásra szánt termék volt, hanem valódi művészet. A kereskedelmi szempontok még nem játszottak szerepet. Mi is zömíthettük volna az anyagot, de nem akartunk megválni számunkra fontos részektől. Ez a lemez így kerek. Lehet, hogy elsőre nem jön be. Sőt, ez több, mint valószínű. Ugyanakkor mégis vonz valami benne annyira, hogy feltedd újra. Meg újra. És minél többet hallgatod, annál inkább ráérzel. Ez szerintem sokkal jobb, mintha elsőre letaglózna, aztán a harmadik hallgatásnál már egészen máson járna az agyad. Én rajongóként sem a mának szóló kislemezeket, slágereket szeretem, hanem a jó albumokat."

Mit jelentett számodra, amikor a Billboard lista élén startolt az album és még a Backsreet Boyst is lenyomtátok?

"Ilyenkor mindenki azt szokta mondani, hogy semmit. De ez nem igaz. Kakukktojás voltunk a Billboard listán, nem is maradtunk sokáig az élbolyban, de maga a tény, hogy öt év után egy dupla konceptalbum az első helyre kerül, nagyon boldoggá tett. Nem azért, mert ez X eladott példányt jelent, hanem azért, mert a zenehallgatók, a rajongók várták ezt a lemezt. Tartották annyira fontosnak, hogy azonnal megvegyék."

Említetted, hogy kilógtatok a Billboard listáról. Mi a véleményed a mai zenékről, a kortársakról?

"Megmondom őszintén, nem vagyok nagy híve a mai zenéknek. Kevés zenekarban fedezek fel valami pluszt. Az egyik ilyen az Atari Teenage Riot, akikkel most a turnénkon is látni lehet. Előremutató módon alkalmazzák a modern technológiát és nagyon direktek. Tetszik, amit csinálnak. A mai zenék túlnyomó többsége vagy teljesen arctalan, üres popzene, minimális maradandó értékkel, vagy pedig teljesen retro-központú. Kevesen néznek a múlt helyett a jövőbe. Volt egy időszak, amikor nagyon sok jungle, drum'n'bass, zenét hallgattam, mert izgalmasnak tűnt. De nagyon hamar kiderült, hogy csak rövid ideig tud lekötni. Kiismertem, túl vagyok rajta. Ez a rockba ágyazott hip hop kultúra, ami a mai Amerikára abszolút jellemző, számomra nulla jelentőséggel bír. Most mindenki DJ-ket vesz be a csapatába... Hú milyen izgalmas. Mindenki vicces, humoros, de sehol sem érzem a tartalmat, a mélységet, és pláne nem az őszinteséget."

Új videó, vagy ilyesmi?

"Az Into The Voidhoz most decemberben, Londonban készítünk klipet, ez jövő év elejére meg is lesz. Waltern Stern rendezi, aki a Prodigy Firestarter és Breathe klipjeit is csinálta."

Mi a helyzet a Tapeworm projekttel? Lesz még abból valami?

"Igen. Méghozzá 2000-ben, talán már az első felében. A The Fragile album elhúzódó munkálatai miatt ez a projektet félre kellett tennünk, de most már kezd formát ölteni. Spontánabb, durvább, arcbamászósabb lesz, mint a Nine Inch Nails. Kemény, agresszív anyag. Danny Lohner (NIN gitáros, bőgős, billentyűs), Charlie Clouser (NIN billen+tyűs) és jómagam egyformán kivettük/kivesszük a részünket az egészből, énekesnek pedig Maynard a Toolból és Phil a Panterából."

A 2000-es évre milyen terveitek vannak még?

"Folytatjuk a turnét. Amikor befejeztem a lemezt, eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, a maximális erőmmel azon leszek, hogy az anyagot eljutassam a közönséghez. Tudtam, hogy a tömegmédia támogatására az első nagy hűha után nem számíthatok majd, mert ez egy nehéz anyag, nem kommersz produktum. A koncertezés az egyetlen út. Mindig is az volt. Úgyhogy az év elején Japán, Ausztrália, Új-Zéland a menetrend, márciustól pedig a nagy amerikai turné. Az sokkal nagyobb kaliberű lesz, jóval látványosabb, mint ez az európai. Ez persze nem azért van, mert Európa nem fontos a Nine Inch Nails számára, hanem mert Amerikában a méretek mások. Ott sokkal nagyobb helyeken játszunk, sokkal fontosabb szerepet kap a vizualitás. Különleges bulikat akarunk. Aztán nyáron visszajönnénk Európába a fesztiválokra."